Hegyes-tető
A vendégház neve utal a Nagymaros felett uralkodó magaslatra, a Hegyes-tető nevére, ami bár nem a legmagasabb domborulat a településen – néhány méterrel marad a Szent-Mihály-hegy alatt – mégis a leglátványosabb magaslati pont.
Az őseink által csak Spitzkopfnak hívott csúcs, nemcsak a település felett uralkodik, de kiemelkedik a Dunaszoros balpartjáról, láttatja az alatta elterülő mesebeli tájat. Az épület meredek, és a településen szinte egyedi tetőhajlásszögére szintén jól rímel az elnevezés, így kapcsolódik össze a földrajzi hely és az épület maga.
A felújított épület saját környezetében, kulturális, társadalmi téren hasonló térszervező erőt kíván képviselni, mint teszi azt a Hegyes-tető a maga természeti területén. A Hegyestető Vendégház Nagymaros egyik legromantikusabb utcájában, a Dézsma utcában fekszik. Eredeti történte a régmúltba mutat, bár funkciója azóta többször, jelentősen átalakult.