Bemutatkozás

Awesome Image
Awesome Image

Hegyes-tető vendégház

A vendégház neve utal a Nagymaros felett uralkodó magaslatra, a Hegyes-tető nevére, ami bár nem a legmagasabb domborulat a településen – néhány méterrel marad a Szent-Mihály-hegy alatt – mégis a leglátványosabb magaslati pont. Az őseink által csak Spitzkopfnak hívott csúcs, nemcsak a település felett uralkodik, de kiemelkedik a Dunaszoros balpartjáról, láttatja az alatta elterülő mesebeli tájat. Az épület meredek, és a településen szinte egyedi tetőhajlásszögére szintén jól rímel az elnevezés, így kapcsolódik össze a földrajzi hely és az épület maga.

A felújított épület saját környezetében, kulturális, társadalmi téren hasonló térszervező erőt kíván képviselni, mint teszi azt a Hegyes-tető a maga természeti területén. A Hegyestető Vendégház Nagymaros egyik legromantikusabb utcájában, a Dézsma utcában fekszik. Eredeti történte a régmúltba mutat, bár funkciója azóta többször, jelentősen átalakult. Az utca nevéből eredően, az itt álló présházak és pincék a település gazdag gyümölcstermesztő és -kereskedő múltjára utalva hirdetik Nagymaros egykori dicsőségét. Bár az épületek némelyike nem hű a hagyományokhoz, az utca karaktere, a környezet hangulata mégis megragadó.

Awesome image
Awesome image
Awesome image

Ebben a mikrokörnyezetben, a XIX. század legvégén épült egykori ún. svájci villa, üdülőépület, ami második világháború után már lecsupaszított és igénytelen külalakkal szerelőüzem otthona volt, majd a rendszerváltás után néhány évnyi útkeresést követően, évtized óta felhagyott, leromlott állapotban állt. Ezt a stagnáló és városképromboló állapotot elégelte meg az épület tulajdonosa, aki remek építészeti terv alapján, nemcsak új funkció hozzárendelését, hanem a régi anyagok, szerkezetek tiszteletben tartása mellett az eredeti építményformákkal párbeszédben álló átépítést, korszerűsítést határozott el és valósított meg. Az épület a város központján kívül, de mégis a történelmi részében helyezkedik el, így a gyors elérhetősége mellett mégis csendesebb környezet jellemzi. A város szolgáltatásai, környezeti és természeti értékei akár gyalogosan is gyorsan és könnyen elérhetőek.